Van egy kis inspirációm, hogy blogoljak

Van az a helyzet, amikor állnak a levelek az emailfiókodban és tudod, hogy meg kellene válaszolni, de semmi hangulatod, mert az, amire igazából szeretnél válaszolni, nem jön.

Aztán van az az érzés, amikor tudod, hogy jó lenne blogot írni, de mire eljutnál oda, elfelejted. Vagy túl fontosnak érzed, hogy leírd.

Életem első szerelme G volt. 12 éves voltam és kórházban voltam Pesten. Ő is. Ennyi a sztori. Aztán eltelik 13 év és ott ülsz a gyermekkórház várótermében és nem hiszel a szemednek, hogy van még egy túlkoros rajtad kívül. És G nem ismer meg. És te rájössz, hogy igen, ez is azt mutatja, hogy lépj. Meg mellette ott van két fiú is, aki szintén azzal küzd, amivel te, csak sokkal jobban. És rájössz, hogy igazából szerencsés vagy. És amit nem szerettél magadban, amit szégyelltél, az teszi lehetővé. A lépést.

Aztán másnapra behívnak a tévéhez. És az nem jó annyira.

És megfigyelheted a szenvedélybetegeket testközelből. Volt egy lány, aki "gyógyult". Mellette egy zsidó fiú. Hozzá tartozik a lány. A fiú mondja is: ,,Mindig jön velem." A lány még mindig függ. Csak épp nem a szertől.